Általános jogi közlemény
A jelen adatvédelmi nyilatkozat (továbbiakban: nyilatkozat) tartalmazza a webáruházban megvásárolható termékekkel összefüggő megrendelések teljesítése, szolgáltatások nyújtása és a hírlevelek kiküldése keretében végzett, személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályokat, valamint az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást.
A szolgáltatás használatának megkezdésével a felhasználók elfogadják a jelen Nyilatkozat feltételeit, amely folyamatosan elérhető a webáruház oldalán.
A webáruház üzemeltetője fenntartja magának a jogot jelen közlemény bármikori megváltoztatására.
Az üzemeltető magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát.
Amennyiben látogatónknak olyan kérdése lenne, mely jelen közleményünk alapján nem egyértelmű, kérjük írja meg nekünk és kollégánk megválaszolja kérdését.
Az üzemeletető elkötelezett a webáruház szolgáltatás minőségének a legmagasabb szinten tartása irányában, a szolgáltatás használatából eredő esetleges károkért azonban semmilyen felelősséget nem vállal.
Adatkezelési alapelvek
Az üzemeltető számára alapvető cél a látogatók személyes adatainak védelme, kiemelten fontosnak tartja a felhasználók információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását.
Az üzemeltető látogatók személyes adatait bizalmasan kezeli és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.
Az alábbiakban ismertetjük adatkezelési alapelveinket, bemutatjuk azokat az elvárásokat, melyeket az üzemeltető saját magával, mint adatkezelővel szemben megfogalmazott és betart.
Az üzemeltető adatvédelmi koncepciója a tájékoztatáson alapuló önkéntes beleegyezésen nyugszik, melynek megvalósítására a szolgáltatás használatának minden fázisában törekszik.
Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal.
A webáruházban adatkezelést az üzemeltető végez, harmadik fél részére személyes adatokat nem ad ki, csak az érintett előzetes és kifejezett hozzájárulása alapján.
A megrendelés elküldésével a személyes adatok kiszállító cég irányába történő továbbításához a vásárló kifejezetten hozzájárul.
A felhasználókról gyűjtött személyes adatokból készült statisztikákat harmadik fél részére kizárólag az adatközlő személyére vonatkozó információtól megfosztva továbbít.
Az így továbbított adatból semmilyen eljárással nem reprodukálható az adatközlő valamely személyes adata.
A webáruházban gyűjtött személyes adatokat más forrásból származó adatokkal az adatkezelő nem kapcsolja össze.
Harmadik országba (külföldre) az üzemeltető felhasználói adatokat nem továbbít.
A felhasználók adataiból az általános statisztikai módszerekkel készített kimutatásokat, elemzéseket az üzemeltető korlátlan ideig megőriz.
Ezen adatokból nem lehet az érintettre vonatkozó következtetést levonni.
A webáruház oldalán az üzemeltető különleges adatot (a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre vonatkozó adat, valamint a bűnügyi személyes adat) nem gyűjt felhasználóiról.
A webáruház látogatói a szolgáltatást önkéntesen használják.
Amennyiben törvényi felhatalmazás alapján az üzemeltető köteles a megkereső hatóság részére személyes adatot kiadni, és annak minden feltétele adott, úgy a kérésnek eleget tesz.
Ezt a szolgáltatás látogatója és igénybe vevője tudomásul veszi, ezzel kapcsolatban kifogást nem fog emelni.
Az üzemeltető az egyes felhasználók adatmódosítási, adatkérési, adattörlési, adatkezelési tájékoztatási kérdéseit fogadja, és a lehető leghamarabb, de legkésőbb 30 napon belül válaszol.
A webáruházban előfordulhatnak linkek más, külső oldalakra. Az üzemeltető nem felelős más weboldalak adatkezelési gyakorlatával kapcsolatban.
Jelen nyilatkozat csak az üzemeltető által működtetett webáruházra vonatkozik.
Szerződés tárgya
Az adott áru megrendelésének időpontja az az időpont, amikor megrendelését az áruházon keresztül eljuttatja a kereskedőhöz.
Megrendelése általában akkor lép életbe, ha online megrendelését e-mail-ben vagy telefonon is visszaigazolják.
Az áruházi rendszer által küldött automata visszaigazolás nem egyenértékű a fent említett visszaigazolással.
A visszaigazolás pontos formája és határideje az adott forgalmazótól függ.
Amennyiben az adott termék oldalán, vagy a honlap egyéb részében nem szerepel külön a szállítási határidő, akkor azt is a visszaigazolásban jelzi a kereskedő.
A fent említett email címen jelezheti szavatossági igényét, egyéb kifogását, vagy kérhet információt valamely termékről vagy megrendelésről.
A kereskedő és a vásárló között létrejött elektronikus szerződés nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben papír alapon nem hozzáférhető.
Az elektronikus szerződésben, illetve a megkötés és a későbbi kapcsolattartás során használt nyelv a magyar.
Felhívjuk figyelmét, hogy az esetleges elírásokért, téves adatokért semmilyen felelősséget nem vállalunk!
AZ ELÁLLÁS JOGA:
Megrendelése során Ön élhet a 213/2008. (VIII. 29.) és a 17/1999. (II. 5.) kormányrendeletben részletesen rögzített feltétel nélküli elállási jogával.
Internetes vásárlások esetén Ön a szerződéstől az áru átvételét követő 8 (nyolc) munkanapon belül indoklás nélkül elállhat, ezt az említett határidőn belüli írásos nyilatkozatának elküldésével jelezheti.
Az átvétel dátumát bizonyítja a postai csomagjegyzék, illetve a futárszolgálat szállítójegyzéke.
Elállásnál az Eladó köteles a Vevő által kifizetett teljes összeget (vételár és szállítási költség) haladéktalanul, de legkésőbb az elállást és az áru visszaszolgáltatását követő 30 (harminc) napon belül visszatéríteni.
Ezúton felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a vevő viseli az elállás esetén, az áru visszaszolgáltatásával kapcsoltban felmerült összes költséget.
Az Eladó követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.
Az Internetes vásárlásoknál is érvényesek a szavatossági jogok, ha a termék gyári hibás, akkor forduljon hozzánk minőségi kifogásukkal.
Kapcsolat
Általános Szerződési Feltételek
Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra (utólag nem hozzáférhető, a
szerződés megkötését a rendelési adatok bizonyítják), nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar
nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal.
Jelen ÁSZF hatálya Szolgáltató weblapján kötött szerződésekre terjed ki. Jelen ÁSZF folyamatosan
elérhető és bármikor kinyomtatható a Szolgáltató weblapjáról.
Definíciók:
Felhasználó: Bármely természetes, jogi személy, vagy szervezet, aki Szolgáltató szolgáltatásait
igénybe veszi, Szolgáltatóval szerződést köt.
Fogyasztó: Olyan Felhasználó, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén
kívül eljáró természetes személy.
Vállalkozás: A szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy.
Szolgáltató: Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó természetes, illetve jogi
személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, aki a Felhasználó részére szolgáltatást nyújt, aki a
Felhasználóval szerződést köt.
1. SZOLGÁLTATÓ ADATAI
A szolgáltató neve: Szabó Nándor
A szolgáltató székhelye (és egyben a panaszügyintézés helye): 3524 Miskolc Kölcsey Ferenc utca 3
A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen
használt elektronikus levelezési címe: borsodstreetwear@gmail.com
A szolgáltató adószáma:67099636-1-25
Nyilvántartásba bejegyző bíróság/hatóság neve: Miskolci Törvényszék Cégbróság
A szolgáltató cégjegyzékszáma/ nyilvántartási száma: 43334703
A szolgáltató telefonszáma: :+36706049544
A tárhely-szolgáltató neve, címe, telefonszáma, e-mail címe: tárhelypark
| +36 1 700 4140 |
Szerződés nyelve: Magyar
2. ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK
A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az
irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az
elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások
egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás
közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseire. A
vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
A jelen ÁSZF 2025. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A jelen ÁSZF módosításait
a Szolgáltató a weboldalon közzéteszi. A módosításoknak nincs visszaható hatálya, a korábban
megkötött szerződéseket nem érinti.
Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő
tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében.
3. REGISZTRÁCIÓ / VÁSÁRLÁS
A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető
szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
Szolgáltató azonban tájékoztatja a Felhasználókat, hogy a Felhasználóval történt egyeztetés és
egyértelmű beazonosítás után a tévesen beírt adatokat javíthatja a rendelésben, hogy a számlázás és
kiszállítás ne ütközzön akadályba.
A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha Felhasználó a jelszavát elfelejti,
vagy az illetéktelenek számára bármely nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.
4. MEGVÁSÁROLHATÓ TERMÉKEK, SZOLGÁLTATÁSOK KÖRE ÉS ÁRAK
A webshopban Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít
meg.
A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, bruttó árak, azonban nem
tartalmazzák a szállítással kapcsolatos díjakat. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.
Ezek az árak a webáruházból való online rendelés esetén érvényesek, az üzletünk ettől eltérő árazást
alkalmazhat.
Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az
akcióról és annak pontos időtartamáról figyelemmel a 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes
rendelet szabályaira.
Hibás ár feltüntetése esetén Szolgáltató nem köteles a megrendelést ezen az áron visszaigazolni,
hanem lehetősége van az ajánlat visszautasítására és felajánlhatja a helyes, valós áron történő
visszaigazolást, amelynek ismeretében Felhasználónak joga van a rendelést lemondani vagy azt a
helyes áron fenntartani.
Hibás árnak minősül a 0.- és 1.-Ft-os ár, illetve az az akciós ár, amely nem felel meg a feltüntetett
kedvezmény százalékos mértékének az eredeti árhoz képest.
5. RENDELÉS MENETE
A megvásárolni kívánt terméket helyezze a kosárba a termékhez tartozó “KOSÁRBA RAKOM” gomb
segítségével.
Amennyiben szeretne további terméket kosárba helyezni, zárja be a megjelenő ablakot az annak jobb
felső sarkában található “X” gombbal és folytassa a vásárlást. Ha nem szeretne további terméket
vásárolni, ellenőrizze a megvásárolni kívánt termék darabszámát. Részletesen átnézheti a kosár
tartalmát a “Kosár megtekintése” gomb megnyomásával, valamint törölheti a kosár tartalmát a
“Kosár ürítése” hivatkozást választva, törölheti a kosárba került tételeket a mellettük található “X”
gombbal vagy módosíthatja azok mennyiségét darabszámként megadva a “Mennyiség (db)”
mezőben. A mennyiség megadását követően a kosár tartalmát a “Kosár tartalmának frissítése”
gombbal frissítheti. Amennyiben rendelkezik ajándékutalvánnyal vagy promóciós kóddal, akkor ezt az
“Ajándékutalvány vagy promóciós kód” mezőben adhatja meg a kedvezmény igénybevételéhez. Az
“Irány a pénztár” gombbal léphet tovább a vásárlás menetében.
Felhasználói információk megadása: Amennyiben már regisztrálta magát, akkor be tud lépni e-mail
címe és jelszava segítségével, vagy Facebook fiókján keresztül. Ha még nem regisztrált, akkor
lehetősége van létrehozni egy profilt vásárlásaihoz, de vendégként is rendelhet villámgyorsan,
regisztráció nélkül.
A szállítási mód kiválasztásánál lehetősége van megjegyzést is írni rendeléséhez.
Megrendelés a “RENDELÉS FELADÁSA” gombbal. A rendelés elküldése előtt – illetve a vásárlási
folyamat során végig – ellenőrizheti a megadott adatokat a képernyő jobb oldalán látható rendelés
összesítőben.
Felhasználó a megrendeléssel tudomásul veszi, hogy a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 15.§-a, és
egyéb feltételei (pl. 20.§) szerint a megrendeléssel fizetési kötelezettsége keletkezik.
Felhasználó e-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap. Amennyiben e
visszaigazolás Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől függő
elvárható határidőn belül, de legkésőbb 48 órán belül Felhasználóhoz nem érkezik meg, Felhasználó
az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. A megrendelés és annak
visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve az Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor
az számára hozzáférhetővé válik. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás
azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során,
vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni.
Felhasználó tudomásul veszi, hogy az előző pontban taglalt visszaigazolás csupán automata
visszaigazolás, az szerződést nem keletkeztet. A szerződés akkor jön létre, amikor Szolgáltató az előző
pontban megnevezett automata visszaigazolást követően egy újabb e-mailben értesíti a Felhasználót
a megrendelés részleteiről és várható teljesítéséről.
A vásárlás regisztráció nélkül is lehetséges! Amennyiben szeretné a legközelebbi vásárlás alkalmával
mindössze a kosár tartalmát összeállítani, praktikus lehet a regisztráció elvégzése. Így a jövőben
regisztrált felhasználóként be tud lépni és azonnal el tudja küldeni megrendelését a szállítási és
számlázási adatok megadása nélkül! Fontos, hogy ügyeljen az adatok pontosságára, hiszen a
megadott adatok alapján kerül számlázára, illetve szállításra a termék. Külön felhívjuk figyelmét a
telefonszám és az e-mail cím pontos megadására, mert ezek hiányában meghiúsulhat a
kapcsolatfelvétel és a megrendelés teljesítése. Az e-mail-ben történő visszaigazolás kézbesítésének
hiányát okozhatja a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókjához tartozó tárhely telítettsége. Az
esetleges adatbeviteli hibák technikai módosítására lehetőséget biztosítunk. Erre vonatkozó igényét
jelezheti elérhetőségeink bármelyikén. A regisztrációt egyszer kell végrehajtania, későbbi vásárlások
alkalmával ezt a lépést már nem kell elvégeznie.
6. FIZETÉSI MÓDOK, SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK:
A rendelés leadását követően a raktáron nem lévő termékek beszerzési ideje 3 – 7 munkanap, melyről
e-mailben tájékoztatjuk.
A megrendelések átvételére személyesen nincs lehetőség.
A vásárlót személyes átvétel esetén szállítási költség nem terheli. Az átvétel időpontját minden
esetben előre egyeztetjük a megrendelővel.
A megrendelt terméket fizetheti többféle módon:
Készpénzben vagy bankkártyával a Szolgáltató üzlethelységében.
Átutalással: Felhasználó a megrendelt termékek ellenértékét a visszaigazoló e-mailben
található bankszámlára 3 napon belül köteles átutalni. Az összeg Szolgáltató bankszámláján
történő jóváírását követően a Felhasználó jogosult a termék(ek) általa meghatározott módon
történő átvételére.
7. A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS
A megrendelések feldolgozása munkanapokon, munkaidőben történik. A megrendelés
feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben
az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra. Szolgáltató
ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a
megrendelését.
Általános teljesítési határidő, a szerződés létrejöttétől számított 1-3 munkanapon belül.
Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben
meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul
tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni, továbbá
Szolgáltató köteles biztosítani, hogy a Felhasználó érvényesítse a hibás teljesítés esetére a
jogszabályban biztosított egyéb jogait.
A Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy amennyiben a Felhasználó nem veszi át a
megrendelt termék(ek)et, szerződésszegést követ el, és a Szolgáltató jogosult a termék(ek)hez
kapcsolódó tárolás szokásos költségét is érvényesíti a Felhasználókkal szemben.
8. ELÁLLÁS JOGA
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a
vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet
szabályozása értelmében Fogyasztót indokolás nélküli elállási jog illeti meg.
Ez az elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti Fogyasztónak minősülő Felhasználókat illeti
meg. Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló
foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el.
A Fogyasztó az elállási vagy felmondási jogát
a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén
aa) a terméknek,
ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban
történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,
ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy
darabnak,
ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első
szolgáltatásnak,
a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének
napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
Amennyiben Fogyasztó élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Szolgáltató
elérhetőségeinek valamelyikén írásban (akár a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 2. mellékletében
meghatározott nyilatkozat-minta útján), telefonon, vagy akár személyesen is. Írásban történő jelzés
alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a
telefonon történő jelzését.
Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen
Fogyasztó, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is
gyakorolhatja elállási jogát.
A termék visszaküldésének közvetlen költségét a Fogyasztónak kell viselnie, a Szolgáltató nem vállalta
e költség viselését.
Az elállási jog gyakorlása esetén a Fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség
nem terheli.
A Szolgáltató nem köteles a Fogyasztó részére megtéríteni azon többletköltségeket, amely a
Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából
adódik.
Nem illeti meg az elállási jog Fogyasztót olyan nem előre gyártott áru esetében, amelyet a Fogyasztó
utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet
egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.
A Fogyasztó szintén nem gyakorolhatja az elállási jogát:
olyan nem előre gyártott áru esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett
kérésére állítottak elő, vagy olyan áru esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó
személyére szabtak;
olyan zárt csomagolású áru tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az
átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának
adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális tartalom tekintetében, ha a vállalkozás a
fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e
beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés
megkezdését követően elveszíti az elállási/felmondási jogát, továbbá a vállalkozás a 12. § (2)
bekezdés vagy a 18. § szerint visszaigazolást küldött a fogyasztó részére.
Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy
napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a
teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. Ugyanakkor a Szolgáltató a visszatérítést
mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy Fogyasztó bizonyítékot nem
szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell
figyelembe venni.
A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot
alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a
hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen
többletköltség nem terheli.
A fogyasztónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14
napon belül.
Fogyasztó köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására
vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen
sem később visszaküldeni vagy Szolgáltatónak visszaszolgáltatni. Ha a vállalkozás az árut
üzlethelyiségben is értékesíti, és a fogyasztó a vállalkozás üzlethelyiségében személyesen gyakorolja
az elállási jogát, jogosult ezzel egyidejűleg az árut visszaadni a vállalkozásnak.
A Fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges
használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
9. JÓTÁLLÁS, SZAVATOSSÁG (a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alapján)
Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a vállalkozás hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt
érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy
kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a
vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a
kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás
arányos leszállítását, vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással
kijavíttathatja, vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Fogyasztó és vállalkozás közötti –
ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális
szolgáltatások nyújtására irányuló – szerződés esetén Ön a kellékszavatossági jogai gyakorlása
keretében a hibát a vállalkozás költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki
azt. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön
viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől
számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés
teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem
érvényesítheti.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén
túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a vállalkozás
nyújtotta. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az
Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (e pont alkalmazásában a továbbiakban: termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az
kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv
szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Kivel szemben érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági jogait a termék előállítójával vagy forgalmazójával (a továbbiakban együtt:
gyártó) szemben gyakorolhatja.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi
követelményeknek, vagy ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven
belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Milyen bizonyítási szabály érvényesül termékszavatossági igény érvényesítése esetén?
Termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania, hogy a termékhiba a gyártó
általi forgalomba hozatal időpontjában fennállt.
A gyártó milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy – a
terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a
tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető, vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak a
mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Felhívom figyelmét, hogy Ön ugyanazon hiba miatt a
vállalkozással szemben kellékszavatossági és a gyártóval szemben termékszavatossági igényt
egyszerre, egymással párhuzamosan is érvényesíthet.
Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén a kicserélt termékre, illetve a
termék javítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági igényét a továbbiakban már csak a
gyártóval szemben érvényesítheti.
Jótállás
A webáruház nem forgalmaz olyan terméket, amelyre a jogszabály kötelező játállási időt ír elő.
vagy:
Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával?
Ön hibás teljesítés esetén jogszabály és/vagy jótállást keletkeztető jognyilatkozat alapján (megfelelő
aláhúzandó) jótállási igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Önt milyen jogok illetik meg, ha a jótállás jogszabályon alapul?
A kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek termékcsoportjainak megnevezéséről szóló
miniszteri rendeletben meghatározott új, tartós fogyasztási cikk (a továbbiakban: fogyasztási cikk)
esetén Ön a teljesítés hibája miatt kellékszavatossági jogait érvényesítheti, az egyes tartós fogyasztási
cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendeletben foglalt feltételekkel.
Önt milyen további jogosultságok illetik meg jogszabályon alapuló jótállás esetén?
Fogyasztási cikk esetében Ön a jótállási idő alatt elsősorban kijavítást igényelhet. Kicserélésnek van
helye már az első javítási kísérletet követően, ha megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem
javítható, és Ön másik igény teljesítését nem kéri. Ön akkor is kérheti a kicserélést, ha a kijavítási
igény közlését követő harminc napon belül nem kerül sor a kijavításra. A kicserélési igényt az is
megalapozza, ha a fogyasztási cikk a jótállási idő alatt három alkalommal történő kijavítást követően
ismét meghibásodik, feltéve, hogy Ön nem kéri másik igény teljesítését. Ha az előbbi esetekben
kicserélésre nincs lehetőség, akkor Ön a vételár visszatérítésére is igényt tarthat.
Ön milyen határidőn belül gyakorolhatja kötelező jótálláson alapuló jogait?
A jótállás időtartama fogyasztási cikkek esetén
a) 10 000 forinttól 250 000 forintig terjedő eladási ár esetén két év,
b) 250 000 forint feletti (250 001 forinttól kezdődő) eladási ár esetén három év.
Milyen feltétellel érvényesíthetők a jótállási igények?
A jótállásból eredő jogait Ön a rendelkezésére bocsátott jótállási jeggyel gyakorolhatja, a jótállási jegy
szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás
érvényességét nem érinti. A jótállási jegy rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a
szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha Ön az ellenérték megfizetését igazoló
bizonylatot bemutatja. A jótállási igény teljesítésének nem feltétele a fogyasztási cikk felbontott
csomagolásának visszaszolgáltatása.
Milyen további követelmények támaszthatóak a jótállási jogok gyakorlásának feltételéül?
Fogyasztási cikk megfelelő üzembe helyezése vagy annak üzemben tartása érdekében támaszthatók
speciális követelmények (például időszakos felülvizsgálat) a fogyasztóval szemben, feltéve, ha a
megfelelő üzembe helyezés vagy üzemben tartás más módon nem biztosítható, és a követelmény
teljesítése nem jelent aránytalan terhet a fogyasztó számára.
Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?
A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a
teljesítés után keletkezett. Felhívom a figyelmét, hogy Ön ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és
jótállási igényt, valamint termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan is
érvényesíthet. Ha viszont Ön egy adott hiba miatt egyszer sikerrel érvényesítette hibás teljesítésből
eredő igényét (például a vállalkozás kicserélte a terméket), ugyanezen hiba tekintetében más jogi
alapon erre már nem tarthat igényt.
10. PANASZKEZELÉS RENDJE (FOGYASZTÓNAK MINŐSÜLŐ FELHASZNÁLÓK ESETÉN)
Ha a Felhasználónak valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban,
úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz
kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a
panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy
másolati példányát átadja a vásárlónak.
Az írásbeli panaszt a Szolgáltató 30 napon belül írásban írásban, érdemben igazolható módon
megválaszolja és intézkedik annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A
panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 3 évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az
ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
Panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását
kezdeményezheti, az alábbiak szerint:
A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz:
Általános fogyasztóvédelmi hatóságként a kormányhivatalok járnak el, melyek elérhetősége:
https://kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok
A Fogyasztónak panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetőségét
itt találja: https://mkik.hu/a-bekelteto-testuletek-teruleti-honlapjai
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A
békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség
létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói
jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A
békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a Fogyasztót megillető jogokkal
és a Fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
A vállalkozást a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.
Amennyiben a Fogyasztó nem fordul békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre,
úgy a Fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni.
11. VEGYES RENDELKEZÉSEK
Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a
fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás
elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás
csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy
alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez
nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés
szigorú betartásához.
Szolgáltató és Felhasználó a vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik.
Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik,
hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a
felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a Fogyasztóval szemben a jelen
szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (Fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság
kizárólagosan illetékes.
Kapcsolat?

A szolgáltató cégjegyzékszáma/ nyilvántartási száma: